JAPÁN SZENT HEGYEI

A tájkép kiemelkedő szerepet játszott a középkori japán vallásban. A „tájkép” leginkább hegyek képét jelentette, mivel Japánban a legtöbb táj hegyekből és völgyekből áll. Volt egy olyan irányzat a japán buddhizmusban, mely határozottan állította, hogy a hegyek, a völgyek, a folyók stb. (más szóval az egész természet) nemcsak jelképezik a megvilágosodást, hanem maguk is a megvilágosodás megtestesítői.

A mennyországról és a pokolról alkotott buddhista elképzelések számtalan hegyre vetültek. Az elfogadott japán buddhista kozmológiában egy nagy, Sumiszannak nevezett hegy áll az univerzum középpontjában. A hegy csúcsa felett, ami a Tóri-mennyország, egyre éteribb mennyországok foglalnak helyet, miközben a földön, annak felszíne alatt a poklok különböző szintjei húzódnak. A japán hegyeken könnyen elférhetett jónéhány paradicsom. A Kaszuga-hegyet Kannon Fudaraku Paradicsomával hozták összefüggésbe. A Saskeselyű-csúcs volt az a hely, ahol a Buddha a Lótusz szútrát prédikálta és még sok mást. Ugyanitt volt egy pokol is. Hasonlóképpen a Hiei-hegyen. A Fudzsit több különböző paradicsom koronázta, és a rajta lévő pokol a 13. század után lett híressé. A Tatejama vulkáni poklainak életszerű leírását megtalálni az Egy kérelem a pokolból című történetben.

Az összes közül a legkiemelkedőbb ezekben a történetekben az Ómine-hegylánc, amely Narától délre húzódott. Ezeket a hegyeket már a legkorábbi időktől tisztelték, és még ma is őrzik szent jellegüket. Az Arany-csúcs (most Szandzsó-ga-take a japán térképeken) a hegylánc fő csúcsa. A hegyek varázslója című történet nem kevesebbet állít, mint hogy az Arany-csúcs eredetileg a Saskeselyű-csúcs egyik sarka volt Indiában, és 552-ben repült Japánba, ami azt jelenti, hogy a hegy maga a Buddha tanítása. Más történetek azt a legendát foglalják magukba, miszerint az Arany-csúcs tele van arannyal, bár valójában az Ómine-hegyekben nincs arany. Mostanában találtak aranyból készült kis buddhafigurákat az Arany-csúcs oldalán lévő templomban, melyeket Uda császár ajánlott fel a Buddhának 900-ban; egy Micsinaga nevű főúr pedig tett egy hosszú zarándokutat oda 1007-ben.

Eltekintve a buddhista paradicsomoktól és pokloktól, a szent hegyeken saját helyi istenei is voltak a japánoknak. Zaó Gongen, az Ómine-hegység istene különösen híres volt: a varázsló, En no Gjódzsa hívta őt életre, hogy egyik vezetője legyen Japán népének (A hegyek varázslója). Zaó Gongen szorosan kapcsolódik a haragos buddhista istenekhez, mint például Fudóhoz, és valóban nagyon félelmetesnek tűnik. Ő lett a hegy aszketikus hagyományainak védőistene, melyeket En no Gjódzsa alapozott meg, és az őt ábrázoló képek ma is megtalálhatók számos japán hegyen.

*

Forrás:

Dr. Ferenczy László: A szent hegyek.
In Japán regék és mondák. Budapest, Móra, 2006. 55-56.