A VILÁG TEREMTÉSE

Kezdetben ennek a világnak a helyén semmi sem volt. Víz vette körül a mindenséget, s ezen egy nagy hajó járt, Inmaré. Jártában-keltében Inmar egyszer elgondolkodott:

- Hogyan is teremtsek én most ide világot?

Maga elé rendelte Sájtánt:

- Eredj bele a vízbe, ereszkedj a fenekére, s amit találsz ott, vedd a szádba, s hozd elibém!

Sájtán Inmar szava szerint cselekedett, s vízbe szállva ereszkedni kezdett. Süllyedt. Süllyedt aláfelé, de csak nem ért le a fenékre. Már sok idő telt el, amikor találkozott a rákkal.

- Hová mész? – kérdezte ez tőle.

- A víz fenekére, s felhozom a számban, amit ott találok.

- Mi nem jut eszedbe! – csodálkozott a rák. – Én már vagy tizenkét esztendeje, hogy járom ezt a vizet, de bizony még nem láttam a fenekét.

- No, hagyjuk, én inkább megyek még alább – szólt Sájtán, s folytatta útját.

Igen, igen soká szállt lefelé, s végre nagy nehezen meg is érkezett a víz fenekére. Ott homokot talált. Száját megtömte, felemelkedett, s Inmar elé állt, aki megparancsolta, köpje ki a homokot:

- Egy szem se maradjon a szádban! – mondta.

Sájtán gondolkodóba esett: „Vajon mért nem akarja Inmar, hogy egy szem homok se maradjon a számban?” S hagyott egy keveset a szája zugában.

A vízre szórt homok nőtt, dagadt, s földdé lett, de növekedni kezdett a homok Sájtán szájában is. Mikor Inmar látta, hogy feldagad a képe, megcsóválta fejét:

- Lásd, nem fogadtál szót, pedig megmondtam volt, hogy az utolsó szemig köpd ki a szádból. Amit elmulasztottál, tedd meg most!

Ha nincs Sájtán szájában az a maradék homok, az egész földkerekség síkság maradt volna. A később kiköpött homokból lettek a nagy hegyek, szakadékok és völgyek.


*

Forrás:

Vatka meg Kalmez. Votják mondák és mesék
Budapest, Európa, 1974. 7-8.