SÉTH SZÜLETÉSE

a) Ádám attól félt, hogy ha Éva még egy fiat szül neki, annak is az lesz a sorsa, mint Ábelnak. Ezért nem kevesebb, mint százharminc esztendeig nem közösült Évával. Ezen idő alatt parázna női lidércek (succubi) gyakran fogantak tőle, mialatt aludt, démonokat, mivel bűnös álmokat bocsátottak rá, amelyek akaratlan magömlést idéztek elő. Az alvó Évával pedig férfi lidércek (incubi) fajtalankodtak, és démonokat nemzettek benne. (1)

b) Ezek az incubusok, lidércek – meri’im – árnyszerű lelkek. Isten a hatodik napon, alkonyat felé teremtette őket. Mielőtt még megformálhatta volna testüket, lement a nap, megkezdődött az első szombat, s ezért a Teremtő kénytelen volt abbahagyni munkáját. (2)

c) Mivel Isten emberekkel, nem pedig démonokkal kívánta benépesíteni a földet, Ádám szívébe égő vágyakozást támasztott Éva iránt. Attól fogva Ádám csak úgy bírta türtőztetni magát, hogy messzire távozott Évától. Ám még a nagy távolság sem csillapította erős vágyakozását. Eszébe jutott Isten parancsa: „Szaporodjatok és sokasodjatok!” Visszament hát Évához, szeretkeztek, és ennek a közösülésnek gyümölcseként született Séth. (3)

d) Némelyek szerint Isten angyala parancsolt rá Ádámra, hogy feküdjön le Évával. Ádám azonban csak akkor volt erre hajlandó, amikor ígéretet kapott: fia fog születni, Séth lesz a neve – vagyis „vigasztalás” – és elfelejteti majd vele Ábel elvesztése miatt érzett bánatát. Mások Éva szavaival magyarázzák Séth nevét: „Adott (sath) énnekem az Isten másik magot Ábel helyett.” (4)

e) Séth megszületése után Ádám visszatért az önmegtartóztatáshoz. Ekkor Szamáel ismét gyönyörű nő alakját öltve elment Ádámhoz. Azt állította, hogy Éva nővére, és házasságra szólította fel Ádámot. Ádám útmutatásért fohászkodott Istenhez, aki tüstént igazi csúf alakjában mutatta meg neki Szamáelt. Hét évvel később Isten megint azt mondta Ádámnak, hogy háljon Évával. Megígérte, hogy távol tartja tőlük a vad és illetlen bujálkodás kísértő vágyát. Meg is tartotta ígéretét. (5)

f) Élete végéig Éva harminc ikerpárt szült Ádámnak, mindig egy fiút meg egy leányt; mindezek az ivadékok szent tisztasággal és méltósággal végrehajtott házastársi rítusok gyümölcsei voltak. (6) Ádám még nyolcszáz évig élt Séth születése után. (7)


(1) Tanchúmá Buber Gen. 20.; Gen. Rab. 195-96, 204, 225-26; B. ’Érubin 18b; Pesziqtá Rabbáthí, 67b.
(2) Gen. Rab. 54.
(3) l. az 1. számú jegyzetet.
(4) Adamschriften, 36; Genezis 4, 25.
(5) Adambuch, 75-77.
(6) Adamschriften, 8, 44.
(7) Genezis 5, 4.


*


1. Ez a mítosz – éppúgy, mint az a másik, amely szerint Szamáel ismertette meg Ádámmal a nemi gerjedelmet [l. A szerelmi aktus, a)] – az úgynevezett szabad esszénusok nézetét tükrözi; szerintük a szexuális tevékenységtől való teljes tartózkodás veszedelmes következményekkel járhat. Josephustól tudjuk, hogy a szabad esszénusok három évre szóló próbaházasságot kötöttek, hogy megbizonyosodjanak a házasság termékenységéről, és az asszony terhességének korai szakaszában tartózkodtak a közösüléstől.

2. A Numeri (24, 17.) „Séth” névvel jelöl egy Moáb közelében lakó népet, amely valószínűleg azonos az asszír és babilóniai feliratokon szereplő „szutu” nomád törzzsel.

3. Jospehus szerint Séth erényes ember volt, leszármazottai harmonikus egyetértésben éltek, és nagy jártasságra tettek szert a csillagászatban; megemlíti csillagászati felfedezéseiket, s feljegyzi, hogy megfigyeléseiket két magas oszlopépítmény tetején végezték, amelyeknek egyike még ma (ti. Josephus idején) is látható. Az i. sz. I. században írott Ézsaiás mennybemenetele Séthet az égbe helyezi; egy kései zsidó hagyomány őt teszi a Messiássá. Séth a gnosztikus „sethianusok” hérosza lett; az i. sz. III. században hasonlóképpen tisztelték a manicheusok, akiknek mítoszai részben perzsa, részben gnosztikus zsidó legendák voltak. Mani, a manicheizmus alapítója azt hirdette, hogy Káint is, Ábelt is a Sátán nemzette, de Séth Ádámnak és Évának csupafény fia. A Genezis viszont semmilyen különleges erényt nem tulajdonít Séthnek.


*


Forrás:

Graves, Robert – Patai, Raphael: Héber mítoszok. A Genezis könyve.
Budapest, Gondolat, 1969. 86-87.