ÁDÁM FELESÉGEI

a) Mivel Isten élettársat akart adni Ádámnak, hogy ne maradjon egyedül, mély álmot bocsátott rá, majd kivette egyik bordáját, azt asszonnyá formálta, végül bezárta a sebet. Ádám felébredt, és így szólt: „Ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. A férfiú és az asszony lesznek egy testté.” Az Éva nevet adta neki, ami annyit tesz, mint „anyja minden élőnek”. (1)

b) Némelyek szerint Isten saját képére alkotta az embert és az asszonyt a hatodik napon, gondjaikra bízva a világot; (2) Éva azonban még nem létezett akkor. Isten Ádámra bízta, hogy adjon nevet minden állatnak, madárnak és a többi élő teremtményeknek. Amikor ezek elvonultak előtte, párosával, hím és nőstény együtt, Ádám – aki már olyan volt, mint egy húszesztendős férfi – szerelmük láttán féltékenységet érzett, s bár mindegyik nősténnyel sorra próbálta a közösülést, nem talált kielégülést ezekben az aktusokban. Ezért felkiáltott: „Minden teremtménynek van hozzá illő társa, csak nekem nincs!” És kérte Istent, hogy orvosolja ezt az igazságtalanságot. (3)

c) Isten akkor megformálta Lilithet, az első asszonyt; ugyanúgy alkotta meg, mint Ádámot, de tiszta port helyett szennyet és üledéket használt. Ádámnak ezzel a nő-démonnal, valamint egy másikkal, Nahamával, Tubálkain nővérével való közösüléséből származott Ásmodeus és még számtalan démon, akik ma is gyötrik az emberiséget. Sok-sok nemzedékkel később Lilith és Nahama mint jeruzsálemi parázna asszonyok Salamon király bírói széke elé kerültek. (4)

d) Ádám és Lilith sehogy sem fért össze, mert amikor Ádám közösülni kívánt vele, Lilith sértőnek találta, hogy ő legyen alul. „Miért kell nekem alattad feküdnöm? – kérdezte. – Én is porból lettem, ezért egyenlő vagyok veled.” Ádám erőszakkal próbálta engedelmességre kényszeríteni – erre Lilith felbőszülve kimondta Isten mágikus nevét, a levegőbe emelkedett, és elhagyta Ádámot.

Ádám elpanaszolta Istennek: „Elhagyott a párom.” Isten tüstént leküldte Szenoj, Szanszenoj és Szemangelof angyalokat, hogy hozzák vissza Lilithet. A Vörös-tenger mellett találtak rá, olyan vidéken, ahol rengeteg buja démon tanyázott, s Lilith ezektől lilimet (többes szám) szült – naponta száznál is többet. „Tüstént térj vissza Ádámhoz – mondták az angyalok – mert különben vízbe fojtunk!” Lilith ezt kérdezte tőlük: „Hogyan térhetnék én vissza Ádámhoz, és hogyan élhetnék tisztes feleség módjára az után, hogy itt tartózkodtam a Vörös-tenger mellett?” „Ha nem engedelmeskedsz, meghalsz!” – felelték az angyalok. „Hogyan halhatnék meg – mondta erre Lilith -, amikor Isten azt rendelte, hogy döntsek minden újszülött gyermek életéről, a fiúkról életük nyolcadik napjáig, vagyis a körülmetélésig, a leányokról pedig a huszadik napig? Mindazonáltal megígérem, hogy ha egy újszülöttön olyan amulettet látok, amelyen a ti hármotok neve vagy képmása van, megkímélem a gyermek életét.” Az angyalok ebbe belementek. Isten azonban azzal büntette Lilithet, hogy démon-gyermekei közül száz pusztuljon el naponta; (5) és ha az angyali amulett miatt Lilith nem pusztíthat el egy emberi gyermeket, gyűlölettel kell fordulnia sajátja ellen. (6)

e) Némelyek szerint Lilith királynőként uralkodott Zmargadban, mások szerint Sábában; meg azt is mondják, hogy ő volt az a démon, aki elpusztította Jób fiait. (7) A halál átkát azonban, amely Ádámot sújtotta, Lilith elkerülte, mivel jóval a bűnbeesés előtt elváltak egymástól. Lilith és Nahama nemcsak kisgyermekeket fojt meg, hanem alvó férfiakat is el szokott csábítani, s ha a férfi egyedül nyugszik, könnyen az áldozatává válik. (8)

f) Istent nem csüggesztette el, hogy nem sikerült Ádámnak megfelelő élettársat adnia. Ismét megpróbálta, és engedte, hogy Ádám figyelje őt, miközben felépített egy asszonyi testet: csontokat, szöveteket, izmokat, szekréciós mirigyeket állított össze, majd bőrrel fedte be az egészet, és hajcsomókat helyezett el rajta. A látvány akkora undort keltett Ádámban, hogy még akkor is leküzdhetetlen ellenszenvet érzett, amikor ez az asszony, az első Éva, teljes szépségben állt előtte. Isten látta, hogy ismét nem ért el sikert, és elvitte az első Évát. Hogy hová lett ez a nő, azt senki nem tudja biztosan. (9)

g) Isten harmadszor is megpróbálkozott, s ezúttal nagyobb körültekintéssel cselekedett. Amikor Ádám aludt, oldalából kivette egyik bordáját, és azt formálta asszonnyá. Haját befonta, és huszonnégy ékszerrel felékesítette, mint egy menyasszonyt. Csak azután keltette fel Ádámot, aki el volt ragadtatva. (10)

h) Némelyek szerint Isten nem Ádám bordájából teremtette Évát, hanem a farkából; ezt levágta az Úr. A megmaradt csonkot – most a haszontalan farkcsont – ma is viselik Ádám ivadékai. (11)

i) Mások úgy mondják, hogy Isten eredetileg két emberi lényt, férfit és asszonyt akart teremteni. De ehelyett csak egy kétarcú alakot formált, amelynek férfi arca előre nézett, a női hátrafelé. Isten azután megváltoztatta gondolatát: elvette a testről a hátrafelé néző arcot, és külön asszonyi testet formált hozzá. (12)

j) Megint mások azt tartják, hogy Ádám eredetileg kétnemű lény volt (androgün), egy férfi meg egy női testből állott, amelyek hátukkal voltak egymáshoz kapcsolva. Mivel ez az állapot a mozgást és az érintkezést nehézzé tette, Isten kettéválasztotta a kétnemű lényt, és mindegyik félhez új hátrészt alkotott. E különválasztott lényeket az Édenben helyezte el, és megtiltotta nekik, hogy párosodjanak. (13)


(1) Genezis 2, 18-2.; 3, 20.
(2) Genezis 1, 26-28.
(3) Gen. Rab. 17. 4.; B. Jebámóth 63a.
(4) Jalqút Reubéní ad Gen. 2, 21.; 4, 8.
(5) Alfa-Béta di-Ben Szira, 47; Gaster, MGWJ, 29 (1880) 553 és köv.
(6) Num. Rab. 16. 25.
(7) Targum ad Jób 1, 15.
(8) B. Sabbat 151b; Ginzberg: LJ, V. 147-8.
(9) Gen. Rab. 158, 163-64; Mid. Abkir 133, 135; Ábóth di-Náthán 24; B. Szanhedrin 39a.
(10) Gen. 2, 21-22; Gen. Rab. 161.
(11) Gen. Rab. 134; B. ‘Érúbin 18a.
(12) B. ‘Érúbin 18a.
(13) Gen. Rab. 55; Lev. Rab. 14. 1; Ábóth di-R. Náthán 1.8; B. Berákhóth 61a; B. ‘Érúbin 18a; Tanchúmá Tazri’a 1; Jalqút Gen. 20; Tanchúmá Buber 111. 33; Mid. Tehillim 139.529.


*


1. A közép-keleti pásztorok között széltében el volt terjedve az állatokkal való nemi érintkezés (bestialitas). Talán innen ered az a hagyomány, hogy az ember először nem asszonnyal, hanem állatokkal közösült. A bestialitas később is megtűrt szokás maradt, bár a mózesi Törvény háromszor is mint főbenjáró bűnt említi. Az akkád Gilgames-eposzban Enkidu gazellákkal él együtt, és más vadállatokkal is fajtalankodik az ivóhelyen, amíg Aruru papnője nem civilizálja. Enkidu hat nap és hét éjszaka élvezi a papnő öleléseit; utána ismét a vadállatokhoz kívánkozik, de azok – meglepetésére – elfutnak előle. Enkidu ekkor felismeri, hogy értelmet kapott, s a papnő így szól hozzá: „Bölcs vagy immár, Enkidu, istenhez hasonló!”

2. A babilóniaiak azt tartották, hogy az ősember androgün volt. Így a Gilgames is androgün vonásokkal ruházza fel Enkidut: „Fejének hajzata olyan volt, mint egy asszonyé, olyan fürtjei nőttek, mint Niszabának, a termés istennőjének.” A héber tradíció nyilván görög forrásokból ered, mivel a tannaita midrás a biszexuális Ádám jellemzésére két görög szót használ – az egyik az androgünosz (férfi-asszony), a másik a diproszópon („kétarcú”). Az alexandriai Philón, a filozófus és Biblia-magyarázó, továbbá a gnosztikusok is azt tartották, hogy az ember eleinte kétnemű lény volt. Ezt a hiedelmet nyilván Platóntól vették át. A közös hátú két test mítosza valószínűleg összenőtt ikrek megfigyeléséből származott, akik néha ilyen módon kapcsolódnak össze. A kétarcú Ádám elképzelését talán az sugallta, hogy Janust, a római újév istenét is két arccal ábrázolták.

3. A Genezis 2 szerint lehetséges, hogy Ádámnak Lilith volt az első párja. A Genezis 1-ben erről szó sincs. Az eltérésnek nyilván az a magyarázata, hogy egy korai júdai hagyományt és egy késői papi tradíciót hanyagul szőttek egybe. A régebbi verzió tartalmazza a borda-kivevést. Lilith az Anat-imádó kánaánita nőket tipizálja, akiknek a házasság előtt meg volt engedve a szabad szerelem. A próféták időről időre heves kirohanásokat intéztek a kánaánita szokásokat követő izraelita nők ellen. E szokásokat eleinte nyilván helyeselték a papok, mivel a Deuteronomium (23, 18.) határozottan tiltja, hogy a nők Istennek ajánlják fel azt, amelyet ilyen prostitúcióval kerestek. Lilithnek a Vörös-tengerhez menekülése utal arra a régi héber felfogásra, mely szerint a víz vonzza a démonokat. „Meggyötört és lázongó démonok” Egyiptomban is biztos menedékre találtak. Így például Ásmodeus, aki megfojtotta Sára első hat férjét, „Felső-Egyiptom pusztájába” menekült (Tóbiás 8, 3.), amikor Tóbiás a menyegzői éjszakán elégette a hal szívét és máját.

4. A Lilith és az angyalok között létrejött alkunak megvolt az a rituális tükröződése egy elhárító (apotropaikus) jellegű szertartásban, amelyet valamikor sok zsidó közösségben gyakoroltak. Célja az volt, hogy Lilithtől megóvják az újszülötteket (főleg a fiúgyermekeket a körülmetélésig, amely azután állandó védelmet nyújtott). Szódával vagy faszénnel kört rajzoltak a szülőszoba falára, s a körbe ezeket a szavakat írták: „Ádám és Éva. Kifelé Lilith!” Az ajtóra pedig a Szenoj, Szanszenoj és Szemangelof neveket írták (jelentésük bizonytalan). Ha Lilith – úgymond – mindezek ellenére is meg tudja közelíteni a gyermeket, és cirógatni kezdi, akkor a csecsemő nevet álmában. Ilyenkor, hogy elhárítsák a veszélyt, az alvó kisded ajkára rá kell ütni egy ujjal, mire Lilith azonnal eltűnik.

5. Lilith nevét általában a babilóniai-asszír lilitu szóból származtatják. Jelentése „női démon” vagy „szél-szellem”. Egyike volt a babilóniai varázsigékben előforduló három démonnak. Mint „Lillake” azonban már korábban is előfordul, egy Urban talált sumér táblán (i. e. 2000 körül), amely Gilgames és a fűzfa meséjét tartalmazza. Ebben is női démon; egy fűzfa törzsében lakik; a fa az Eufrátesz partján nő, és Inanna (Anat) istennő gondozza. A héber népi etimológia Lilith nevét a lajil („éjszaka”) szóból származtatta; ennélfogva Lilith gyakran szőrös éjszakai szörnyként jelenik meg, éppúgy, mint az arab folklórban. Salamon király arra gyanakodott, hogy Sába királynője a Lilith, mivel szőrös volt a lábszára. Salamon ítélkezését a két parázna asszony fölött elmondja a Királyok I. könyve (3, 16. és köv.). Ézsaiás szerint (34, 14-15.) Lilith elhagyatott romok közt tanyázik az edomi sivatagban, ahol szatírok (sze’ir), reémek, pelikánok, baglyok, sakálok, struccok, kígyók és kányák veszik körül.

6. Lilith gyermekeinek neve lilim. A Jeruzsálemi Targumban a Numeri papi áldása (6. 26.) ilyen változatot ölt: „Az Úr áldjon meg téged minden dolgaidban, és óvjon meg téged a Lilimtől!” Az i. sz. IV. században élt Szent Jeromos Lilithet a görög Lamiával azonosítja, egy líbiai (Libüa) királynővel, akit Zeusz elhagyott, Héra pedig elrabolt a gyermekeit. Lamia úgy állt bosszút, hogy elrabolta más asszonyok gyermekeit.

7. A Lamiák alvó férfiakat csábítottak el, majd kiszívták vérüket, és megették húsukat úgy, amint azt Lilith és démontársnői tették. Empuszai („kényszerítők”) és Mormolükeiai („farkasijesztők”) néven is emlegették őket, s azt tartották róluk, hogy Hekaté gyermekei. Egy hellenisztikus korból származó relief meztelen Lamiát ábrázol, amint lovagló helyzetben ül egy utasember testén, aki a hátán fekve alszik. A nőket vagyontárgynak tekintő civilizációkra jellemző, hogy közösüléskor az asszonynak hanyatt kel feküdnie, amire Lilith nem volt hajlandó. Apuleiustól tudjuk, hogy a Hekatét imádó görög boszorkányok a felső helyzetet kedvelték. A nemi aktust megjelenítő korai sumér ábrázolásokon is előfordul ez, de a hettita ábrázolásokon nem. Malinowski azt írja, hogy a melanéziai lányok kigúnyolják az úgynevezett „misszionáriusi helyzetet”, amely passzív hanyatt fekvést kíván tőlük.

8. Nahama jelentése „szép, kellemes.” Ezt úgy magyarázták, hogy a „nő-démon kellemesen hangzó dalokat énekelt a bálványoknak.” Zmargad alapja talán a szmaragdosz, a féldrágakő akvamarin neve; lehetséges, hogy a démon tenger alatti lakhelyére utal. Egy Szmaragosz nevű démon előfordul a Homéroszi epigrammákban.

9. Az a mítosz, amely szerint Isten Ádám bordájából alkotta meg Évát, a férfi felsőbbrendűségét akarja igazolni, s igyekszik elleplezni Éva istenségét. Hasonlót sem a mediterrán, sem a korai közép-keleti mítoszokban nem találunk. A históriát talán egy régi relief vagy festmény sugalmazta, amely a levegőben meztelenül lebegő Anat istennőt ábrázolta, amint nézi, hogyan öli meg Mót, a szeretője, Alijant (Mót ikertestvérét). Mót (akit a mitográfus tévesen Jahvénak vélt) görbe pengéjű tőrt döfött Alijan ötödik bordája alá, nem pedig a hatodik bordát vette ki. A bordából való teremtés meséjének elterjedését egy rejtett szójáték is segítette. A héber cela szónak ugyanis kétféle jelentése van: „borda” és „botladozó” vagy „szerencsétlen”. Éva tehát, bár arra teremtetett, hogy Ádám élettársa legyen, mégis bajt hozott rá. A női nemre még sérelmesebb volt az a mítosz, mely szerint Isten Ádám farkából alkotta Évát. A mítoszt talán egy olyan gyermek születése sugalmazta, akinek atavisztikus farokmaradványa volt, ami nem is ritka jelenség.

10. Lilith keletre szökése és Ádám házassága Évával egy korai történeti esemény tükröződése lehet: nomád pásztorok, akiket mint vendégeket befogadtak kánaáni országába (l. 16. 1) hirtelen magukhoz ragadták a hatalmat, s a királyi család elmenekülése után új, matriarchális szervezetű királyságot alapítottak, amely Heba hettita istennőnek fogadott hűséget.

Az Éva szó jelentése vitatott. Havvah a Genezis 3, 20. szerint „anyja minden élőnek”; de a szó a Heba, Hebat, Khebat, Khiba istennőnév héberesített formája is lehet. Ezt az istennőt, a hettita viharisten feleségét oroszlánon ülve ábrázolja egy hattusasi sziklafaragvány (tehát Anattal azonosítja), hurrita szövegek pedig Istár egyik változataként tüntetik fel. Jeruzsálemben imádták (l. 27. 6). Görög neve Hébé; ez az istennő Héraklész felesége volt.


*


Forrás:

GRAVES, Robert – PATAI, Raphael: Héber mítoszok. A Genezis könyve.
Budapest, Gondolat, 1969. 55-59.