EGY KÉRELEM A POKOLBÓL

A Tatejama egy hegy Eccsú tartományban, amely már az ókortól ismert a poklairól. A barátságtalan táj elhagyatott volt, és számtalan hévforrás tört fel a szakadékok mélyén rejtőző kráterekből. Az egyik hasadékon még egy hatalmas sziklatömb is hevert, talán a víz sodorta oda, mely ott zúgott fáradhatatlanul a szikla talapzata körül. A meleg rettenetes volt, és ha továbbmentél, egy állandóan égő tűzoszlophoz értél. Van e pokoli vidék egyik völgyében egy több mint harminc méter magas vízesés, mely olyan, mint egy hatalmas kiterjedésű fehér szövet.

A hegy egyik csúcsát Taisaikunak nevezik, mert úgy mondják, az az a hely, ahol Taisaku nagyúr és az alvilág hivatalnokai összegyűjtik és elbírálják az érző lények tetteit. Még mindig úgy hitték az emberek, hogy a legtöbb bűnöst Japánban a Tatejama pokla nyeli el.

Egyszer elment egy miiderai szerzetes Tatejamába egy fáradságos zarándokút során, melyet a birodalom szent helyeire tett, és miközben a poklok között gyalogolt, találkozott egy fiatal nővel. Megrémítette a látványa, mert úgy vélte, ilyen elhagyatott helyen csakis démon lehet, ezért futni kezdett. A nő viszont visszahívta, és biztosította arról, hogy ő nem démon, és megnyugtatta, hogy nem kell tőle félnie. Csak mondani akart neki valamit.

- Az otthonom – kezdte – Gamó kerületben, Ómi tartományban volt, a szüleim még mindig ott laknak. Az apám abból él, hogy buddhaszobrokat farag ki fából. Amikor éltem, ebből szerezte be az élelmemet és a ruháimat. Ezért kellett a pokolra jutnom, és szörnyű szenvedéseket átélnem. Kérlek, ha van benned szánalom irántam, mondd el apámnak és anyámnak, mi történt velem! Másoltasd le velük a Lótusz szútrát nekem, és ments meg ezektől a szenvedésektől!

- Azt mondod, szenvedsz a pokolban – válaszolt a szerzetes -, de nyilvánvaló, hogy még mindig szabad vagy, hiszen megjelenhettél előttem. Hogyan lehetséges ez?

Erre a fiatal nő elmagyarázta, hogy ez Kannon napja, a hónap tizennyolcadik napja.

- Amikor éltem – folytatta a nő -, Kannont akartam szolgálni, és elolvasni a Kannon-fejezetet a Lótusz szútrából. És még ha valójában el is mulasztottam ezt, egyszer tizennyolcadikán megtisztultam, és Kannont hívtam. Ez az oka annak, hogy minden hónap tizennyolcadik napján eljön Kannon a helyemre egy napra és egy éjszakára, hogy helyettem szenvedjen. Ekkor elhagyhatom a poklot, és szabadon kószálhatok – fejezte be, majd eltűnt.

A szerzetes egyenesen Ómiba sietett, hogy megtudja, vajon igaz volt-e, amit hallott. Gamó kerületben megtalálta a fiatal lány szüleit, akik sírva hallgatták a lányukról szóló híreket. Amikor elment, azonnal hozzáláttak a szútra másolásának, és a lányukért ajánlották.

Később azt álmodta az apa, hogy eljött hozzá a lány gyönyörű ruhában, és tenyerét összetéve üdvözölte, majd elmondta neki, hogyan hagyta el a Tatejamán lévő poklot Kannon segítségével. Most, ahogy mondta, a Tóri mennyországba került. A szerzetes ugyanezt a boldog álmot látta.


*

Forrás:

Japán regék és mondák. Budapest, Móra, 2006. 326-327.