A HEGYEK VARÁZSLÓJA

En no Gjódzsa* vagy Aszkéta En Mommu császár uralma idején élt Jamato tartomány Kacuragi kerületében.

Kétéves korában elvesztette az apját, és az anyja egyedül nevelte föl a család otthonában. Harmincnégy éves korában templommá alakította át a házát, és elhelyezett benn egy körülbelül három méter magas Miroku-szobrot, melyet maga készített agyagból. Ezután átadta a templomot az udvarnak, és elvonult egy barlangba a Kacuragi-hegyek közé. Fahács ruhát öltött, és fenyőmagvakkal táplálkozott. Bár soha sem ment emberek közé, inkább tevékenykedett világi emberként, mint szerzetesként.

A Kacuragi-hegyekről ellátni délkeletre az Ómin-hegylánc fölött. En no Gjódzsa is erre barangolt. Egy nap megpillantotta távolról az Óminében lévő Saka-csúcsot, és nagyon megfogta annak szokatlan formája. A hegynek nyilvánvalóan hatalma volt. Közelebbről nézve még mélyebb benyomást tett rá a csúcs. Amikor odament, talált ott egy közel háromméteres csontvázat. Ott lógott egy fán, bal kezében egy csengő, a másikban egy egyágú vadzsra. Olyan keményen szorította a csontváz keze ezt a két szertartási tárgyat, mintha vasból lett volna. Hiába próbálta En no Gjódzsa kivenni a tárgyakat, nem tudta meglazítani a kéz szorítását.

A felfedezése megerősítette a hitét. Akkor éjjel azt álmodta, hogy Miroku, akit oly mélységesen tisztelt (az, amelyiket a templomának készített), így szólt hozzá:

- Az elmúlt életeid során hétben voltál aszkéta ezen a hegyen. A csontváz, melyet ott találtál, a te csontvázad. Ha szükséged van a csengőre és a vadzsrára, kántáld el a Páva Király** varázsszövegét.

El is ment En no Gjódzsa, hogy megtanulja a mantrát, és amint kántálni kezdte, emberfeletti hatalomra tett szert. Egy ötszínű felhőn odarepült a légben, ahová csak akart. Amikor visszatért a Saka-csúcsra, ott hevert a csengő és a vadzsra a földön, a fa alatt, a csontváz meg eltűnt.

A Saka-csúcstól északra, ugyanabban a hegyláncban magasodott az Arany-csúcs. Ez a szent hegy tulajdonképpen az indiai Saskeselyű-csúcs északnyugati sarka, ahol a Buddha a Lótusz szútrát prédikálta. 552-ben, Kimmei császár uralkodása idején leszakadt ez a rész, és több ezer mérföldre szállt egy fehér felhő hátán Japánba. Amikor Miroku a világunkba jön, mint az eljövendő Buddha, mostantól 5 670 000 000 évre, arannyal lesz borítva a föld, és az ehhez szükséges arany az Arany-csúcson található. Ezért van, hogy a hegy kavicsai és sziklái aranyból vannak, és innen kapta a hegy a nevét.

Látva, hogy mennyire hatalmas az Arany-csúcs, azt akarta En no Gjódzsa, hogy legyen a hegynek egy istene, aki az üdvözülésbe segíti az érző lényeket. Miután ezer napot imádkozott, Zaó Gongen kelt ki a földből. Mivel Zaó Gongen inkább látszott olyannak, mint a Dzsizó bodhiszattva, csendes volt és kedves, ezért kíváncsi lett En no Gjódzsa, hogyan tudja egy ilyen isten megmenteni a megtévesztett lelkeket olyan bűnnel terhes korban, mint ami eljön. Ahogy ez a gondolat keresztülvillant az agyán, eltűnt az égben a békés, Dzsizóhoz hasonló alak.

En no Gjódzsa ismét imádkozni kezdett, mire Zaó Gongen haragos formájában tört elő, jobb kezében egy háromágú vadzsrát forgatva, miközben a bűnösökre lesújtó démonok testtartását vette föl. Ekkor teljes lett En no Gjódzsában a róla alkotott kép, és egy szentélyt állított neki a hegyen. Idővel ebben a formájában jelent meg Zaó Gongen Japán hegyein szerte az országban. Milyen hatalmas istenhez fohászkodott En no Gjódzsa!***

Ezután ugyanerre a hegyre vonult vissza En no Gjódzsa egy barlangba, és varázslatos erejével természetfeletti lényeket kényszerített a szolgálatába, akik vizet és tűzifát hordtak neki. Éveket töltött azzal is, hogy bejárta Japánt, elzarándokolt a Fudzshoz, az Aszamához és minden más szent hegyhez. Néha meglátogatta a Halhatatlanok Palotáját, és bebarangolta a halhatatlanok csodálatos birodalmát.

Végül egy kőhidat akart építeni a Kacuragi-hegyek és az Arany-csúcs között, melyen követői átjárhatnak az egyik hegyről a másikra; meg is parancsolta Hitokotonusi istennek, hogy építse meg.

Úgy kétszáz éve, amikor Júrjaku császár Kacuragiba ment vadászni, Hitokotonusi lovagolt mellette egész nap egy főúr alakjában; amikor megkérdezte a császár az ismeretlen társát, hogy ki is ő, Hitokotonusi egyszerűen válaszolt: „Kacuragi istene”. Azzal eltűnt. Az isten egyébként olyan csúnya volt, hogy nappal nem lehetett irtózás nélkül ránézni, ezért csak éjjel dolgozott a hídon. Ez ingerelte En no Gjódzsát. Ragaszkodott hozzá, hogy Hitokotonusi nappal is dolgozzék. Amikor ezt megtagadta az isten, a feldühödött Gjódzsa megbűvölte egy varázsigével, és otthagyta egy szakadék fenekén. Ezért nem épült fel soha a sziklahíd.

Nem sokkal ezután Mommu császár egyik fiatal kísérője elkezdett hadarva és különösen beszélni az isten befolyása alatt, aki a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy ő Hitokotonusi. Azzal vádolta En no Gjódzsát, hogy varázserejével lázadást szít:

- Ha nem állítjátok le, - figyelmeztetett az isten -, háború lesz!

A meglepett császár azonnal parancsot küldött neki, hogy jelenjék meg előtte, amit Gjódzsa megtagadott. Ezután katonákat küldött érte a császár, hogy tartóztassák le, mire Gjódzsa egyszerűen felszállt és eltűnt. Erre a katonák elfogták az anyját, és őt állították a császár elé. Erre azonnal megjelent En no Gjódzsa a császár előtt, aki el is engedte Gjódzsa ártatlan anyját.

Gjódzsát az Izu tartománybeli Ósima szigetére száműzték, amely a Szagami-öböl partján húzódott. Aznap jól viselte magát, és ott maradt, ahová vitték, de éjjel felszállt, és bebarangolta a Fudzsit. Hitokotonusi erre ismét megvádolta Gjódzsát, de most azzal, hogy a császár parancsa ellenére tetszése szerint csavarog, és azt követelte, hogy ítéljék halálra.

A császár komolyan vette ezt a vádaskodást, és elküldött egy katonát, hogy hajtsa végre az ítéletet. De amikor az megérkezett Ósimába, és megfeszítette az íját, hogy megölje Gjódzsát, az íj eltört; fölemelte a kardját, mire az is eltört. Ezután elkérte Gjódzsa a kardot a katonától, aki oda is adta neki. Az aszkéta háromszor megnyalta, mielőtt visszaadta. A katona a Fudzsi nevét olvashatta a kard pengéjébe vésve. Félelem fogta el, és visszatért a császárhoz, hogy jelentse, mi történt. Ekkor rájött végre a császár, hogy En no Gjódzsa nem hétköznapi ember. Megbocsátott neki, és visszahívta a fővárosba.

De ekkorra már elege lett En no Gjódzsának Japánból, ahol nem tudhatta, mi történhet vele, ezért beültette az anyját egy nagy tálba, és elindult Kínába, több tízezer mérföldnyire egy ötszínű felhőn utazva. Kínában is bejárt minden szent hegyet, és találkozott a halhatatlanokkal. Egyszer egy japán szerzetes botlott bele, akit a császár Kínába küldött, hogy tanulmányozza a buddhizmust, és beszélgetett vele. Amikor visszatért, jelentette a szerzetes, hogy találkozott Gjódzsával, ami nagy meglepetést váltott ki az udvarban, mivel a császár engedélye nélkül nem lehetett Kínába utazni.

Eközben nem fejeződött be teljesen En no Gjódzsa és Hitokotonusi harca. Az utolsó epizódba belekeveredett Taicsó, az Ecsizen tartománybeli szerzetes, a nagy aszkéta, akinek a hatalmát szerte a birodalomban ismerték. Taicsó Hakuszan isten kiválasztottja volt, vagy másképpen a Fehér-hegyé Kaga tartományban; gyakran szólt általa az isten.

Taicsó is zarándokútra indult Japán összes szent hegyéhez. Lévén, hogy hallotta, milyen különlegesen bűvös ereje van a Kacuragi- és az Ómine-hegyláncnak, először a Kacuragit mászta meg, és egész éjjel kántálta a szútrákat az isten tiszteletére.

Amikor elszunnyadt, kihasználta az isten a lehetőséget, hogy beszéljen hozzá.

- En no Gjódzsa megbűvölt engem egy varázsigével – panaszkodott -, ezután egy szakadék mélyén hagyott. Rettenetesen szenvedek. Kérlek, főméltóságod, használd a hatalmad, szabadíts ki, és szüntesd meg a fájdalmamat!

Eközben azt is látta álmában Taicsó, hogy az istenség egy mohos sziklatömbbe van bezárva.

Amikor felébredt, lement egyenesen a szakadékba, ahol megtalálta a sziklát. Az istenség szorosan meg volt kötözve glicíniával és más kúszónövényekkel. Látta Taicsó, mennyire szenved az isten, és megsajnálta, de amikor megpróbálta egy varázsigével eloldani a kötelékeit, váratlanul megjelent előtte Gjódzsa, akinek eljutott a fülébe a kiszabadítási kísérlet híre, és dühösen kiabálni kezdett. Erre Taicsó megrémült, feladta, és azonnal elhagyta a hegyet.

En no Gjódzsa valószínűleg a Kacuragin maradt. Mindenesetre kapott egy olyan parancsot álmában, hogy menjen a Szeccu tartományban lévő Mino-hegyre, ahol magasan a hegy tetején van egy hatalmas vízesés. En no Gjódzsa ennél a vízesésnél mutatott be áldozatot, amikor a legendás hírű buddhista tanító, Nágárdzsuna, akit mi Japánban Rjúdzsu Boszacunak nevezünk, alászállt a mennyekből, és átadta neki a Tiszta Tudás Vizét, majd ismét felszállt az égbe egy felhőn. A csoda arra ösztönözte Gjódzsát, hogy templomot építsen azon a helyen. A templomot Minoderának nevezték el. Hosszú időt töltött a Mino-hegynél, míg végül száznégy éves korában felszállt a mennyekbe.

Ettől kezdve senki sem próbálta meg kiszabadítani Hitokotonusit.




* En no Gjódzsa alapozta meg a japán hegyi aszketizmust.
** A Páva Király egy ezoterikus buddhista istenség.
*** Zaó Gongen szorosan kapcsolódik a haragos buddhista istenekhez, mint például Fudóhoz, és valóban nagyon félelmetesnek tűnik. Ő lett a hegy aszketikus hagyományainak védőistene, melyeket En no Gjódzsa alapozott meg, és az őt ábrázoló képek ma is megtalálhatók számos japán hegyen.


*


Forrás:

Japán regék és mondák. Budapest, Móra, 2006. 224-228.